Technikai Program 2023

Elindult az SMSZ Technikai Program 2023!

Újult erővel és új lehetőségek mentén vágunk neki a következő 4 év képzéseinek és az utánpótlás gondozásának. Generációnyi kimaradás mutatkozik, emellett abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kemény mag, aminek gerincét a jelenlegi kiképző aspiránsok és a demosok jelentik, nagyon motivált. Mindig óriási öröm ilyen csapattal együtt dolgozni. Már ebben az első táborban is óriási fejlődés mutatkozott és ha nem is látszik rajtam, az eredmény legalább annyira lelkesít engem, mint a résztvevőket.

Az építkezés örömét és a konkrét szakmai tartalmat szeretnénk megosztani mindenkivel a nyitott technikai táborainkban és az ezekből születő beszámolókban.

Az első alkalom 2019.12.06-08. között három napon keresztül zajlott kiváló körülmények között, sok napsütéssel és hibátlan hó minőséggel. Három részben mutatjuk meg, mivel foglalkoztunk, az első nap túlnyomórészt a hóekéről szólt.

Az első nap: Hóeke, amire építünk

A program biztos része volt a hóeke “újraépítése”. Az aspiráns vizsga ihlette a szükségét mindennek (az elő-koordináción). A vizsgagyakorlatok között szerepel az úgynevezett neutrális hóeke, mely a közhiedelemmel ellentétben nem egy merev “robothóeke”, hanem pusztán arról van szó, hogy semmiféle ráépülő feladat nincs, csak egyszerűen középső helyzetben, tiszta egyenletes forgatással, jó éladagolással kell létrehozni kerek íveket. Nincsenek látványos kiterhelések vagy aszimmetriára való törekvés, csak a körülményekre igazítva a mértékét. Valójában, így lehet elsajátítani a jó forgatást. Erre alapozunk mindent: a “vegytiszta” forgatásra.

Eleinte a középső helyzet megtalálása volt a fő feladatunk mind oldalról, mind szemből nézetben megfigyelve. A térbeli elhelyezkedést állítottuk be a test érzetei szerint, esetenként párokban, amikor az egyik síelő, csak a “tükör”, folyamatos visszajelzést, kontrollt ad a társának. A belső érzetek a talp felől szintén figyelmet kaptak, hiszen rengeteg információt kaphatunk a pontos terhelési viszonyokról (az egyéni stílusjegyek figyelembevételével dolgoztunk, vagyis ahol optimálisan működnek a lécek, ott lesz igazán jó). Amikor a forgatás szempontjából ideális pozíció már stabilan megvolt, akkor hóeke közbeni törzskörzéssel kavartunk hullámokat a nyugalmunkba, ezzel kizökkenve és folyamatosan kompenzálva, vissza-vissza találva az ideális terhelési viszonyokhoz.

Megteremtve a lehetőségét a jó ívek képzésének (origó a középső helyzet) – hiszen a forgatás iskolázása mellett az egyik kiemelt célja a hóekének a jó ívképzés – a forgatás iskolájára helyeztük a hangsúlyt. Amit iskoláztunk, az az egyenletesen adagolt forgató erő és élszög, egyenletes sebesség, a körülmények által indokolt mértékű árnyalt átterhelés.

A megfelelő éladagolás szintén szükséges a jó ívképzéshez, hiszen a kisebb élszög oldalra sodródást, a túlzott élszög pedig iránytartó léceket eredményez, és nem a kívánt ívet hozzuk létre.

A cél az ív végére folyamatosan fokozódó élhelyzet iskolázása, de a folyamatban az ívre vezetés kívánalmainak megfelelő finom éladagolás szükséges. A léc csőre minden pillanatban új és új és újabb irányba mutasson. A hóeke élváltása gyakorlatilag az átterhelés.

Miután a forgatás hatékonyabb lett, páros cselező gyakorlatokkal mélyítettük el a tudást, majd ennek egyenes ágán a gyorsforgatásos hóekét vettük és vezettük át rövid lendületbe.

A tiszta, kerek ívek sokszori megsíelése jó ívképzés kialakulásához vezet, ehhez a legcélszerűbb a külső kényszer, bóják, stanglik és egyéb jelölések. Nekünk ilyen nem volt a pályán, ezért minden ívben kinéztünk egy pontot, melyet meg kellett kerülni úgy, hogy még éppen elérhető legyen a lendületünkkel, majd forgató erővel kellett elindítani az új ívet.

Ezután hóeke formációkat síeltünk, árnyékra és egymás mellett. Térbeli tájékozódást, igazodást fejlesztettünk úgy, hogy a páros egyik tagja egyenletes, rövid hóekeívben haladt, míg társa megkerülte őt úgy, hogy 12, 3, 6 és 9 óránál járva felvette a vezető ember ritmusát néhány ív erejéig.

A következő cél volt a hóekében vett főbb motívumok átvitele hosszú karcolt ívekbe: Középhelyzet, egyenletes nyugodt “átterheléses” élváltás, él- és terhelés adagolás.

Technikai Program 2023

A program keretében a 2019/2020-as szezonban több nyitott tábort is szervezünk, ezek időpontjáról hamarosan tájékoztatást adunk.